Nekem az első baba. Újévi történet

Előző

nekem
Volt benne valami,ami miatt megálltam. Egy pillantással elbotlani benne. És beleszeret. Kacér fiatal hölgyek középkori ruhákban, égszínkék szemekkel és telt rózsaszín ajkakkal. Lovasaik bársony nadrágban vagy hosszú szatén köpenyben, testőröltönyön mohón forgatták a bajszukat, vagy értékelően néztek rám. De sem az első babák, sem a második nem keltették fel a figyelmet...

– Keres valami konkrét babát?– kérdezte mosolyogva a szürke pajeszű mester. Megráztam a fejem. - Csak nézem. - Bejön. A paraván mögé rejtett menyai műhely felé intett. Tengernyi baba volt... részeik, befejezetlen jelmezek, maszkok, olyan viccesek, hogy vidáman nevettem, amikor az arcához tette őket.

- Nézze, - húzta ki egy csillag alakját távcsővel és kék köpenyben. – Ez egy bölcs baba. Vedd el. Mi más adhat bölcsességet, ha nem a csillagok? Pár hónapja habozás nélkül megvettem volna. Annyira meg akartam találni az élet értelmét, hogy mindenben kerestem: könyvekben, zenében, beszélgetésekben. Olyan emberekkel, akikkel először találkozott, vagy akikkel egész életében ismerte.

De most, ezen a szilveszter napján valamiért halogattam, ő pedig visszautasításnak véve Columbine-t már tüzes köpenyben, kockás ruha fölött szedte ki a dobozból. - Akkor ezt. Nem vásárolhatsz bölcsességet, ha nem vagy készen rá. De el tudod fogadni magad olyannak, amilyen valójában vagy. Ő – biccentett a baba felé, aki gúnyosan felvonta a szemöldökét, mintha valami szúrósat akarna mondani –, te vagy, igaz?

elhallgattam. Furcsa ember. Úgy tűnik, azonnal válaszolnia kell neki, anélkül, hogy egy másodpercet is késne. Mert már egy sötét bőrű táncosnőt tartott a kezében. Félmeztelenül az egyik lábára esett, és abban bújt elannyi erő és mozgás, mintha törzsének minden nője, akik évszázadokon át táncoltak a tűz mellett, egyetlen alakban testesültek volna meg. - Hiányzik neki a föld és minden élőlény, ami elveszett. Az emberek megtanultak sírni és sikoltozni, ha elárasztják őket az érzések. Megtanulta látni az igazi szépséget. Ez a nő – gyengéden végighúzta ujját a baba vékony nyakán, gyűrűkbe zárva – tudja, hogyan kell érezni és szenvedni. Vidd őt. Nem tudom, hogy túlnőtted-e magad, vagy csak nem akarod elfogadni magad, de mivel visszautasítod őt – biccentett Columbine felé – ez azt jelenti, hogy nincs. elég erő. Hogy tegyen egy lépést előre, vagy megálljon.

Hirtelen összezavarodtam: egy pillanatig azt hittem, hogy most rögtön meggyőz. És nem fogok tudni emlékezni arra, hogy kire van szükségem valójában. - Köszönöm, de én... már választottam. A legelejétől. Ott. Ott van a sarokban.

Visszarángattam a mestert a boltba. És hirtelen attól félt, hogy meg lehet venni. Vagy vegye fel. Vagy hirtelen csak lemondott rólam. Nem, nem adtam fel... leültem. Kicsi és nem feltűnő. Valakinek a bársonyköpenyébe temetve egy sapka esett a homlokára.

Az öreg fáradtan a pulthoz lépett, és a kezébe vette a babát. — Ezt?A fiú nagy, csillogó szemekkel nézett rám. Nem túl tökéletes arcának minden vonalát mintha átalakította volna az élet. A széles arccsontok, egy karcolás az arcon, és még maga az arc is, mintha lebarnult volna (csak a fa elsötétült az idő múlásával).

Gyerekkorom óta várok rá. Amikor egyik helyről a másikra költöztünk, és a barátoknak nem volt idejük a bizalomra, csak neki hittem. Szerelmes őszinteségébe és promiszkuitásába, nevetésébe és a hozzá közel állók iránti törődésébe. Minden este a csillagos eget néztem, és arra vártam, hogy végre benézzen az ablakon, és azt mondja: "Helló!". Nem volt nehéz várnom, sem akkor, sem most – szilveszterkor. Ezelőtthogy mindketten nem féltünk az időtől. Akkor Peter Pánnak hívták. És most... - Mi a neve? - Nem tudom. Ez az első babám. Örök fiú.

A mesterember nekidőlt a műhelybe vezető ajtónak, és valami örömteli meglepetéssel nézett rám. - Tudod, tényleg csak kétszer tévedtem életemben. Az első - amikor az összes pénzét arra fogadta, hogy azonnal megveszik. De a negyven baba közül, amelyeket annak idején eladásra bocsátottam, csak ő maradt a pulton. Ez az első babám. - És a második? Akkor választottam? Az öreg hirtelen elmosolyodott. Úgy, hogy a ráncai sugaraktól átvágták az arcát, és ettől a mosolya ravasz és makacs lett. - Nem. Amikor téged választott.

A szerző Julia Dovhykh

Ez a cikk a következő rubrikából származik: Érdekességek az újévről

Lásd még:

Következő

Olvassa el tovabba: