Etika benneközépkori röviden

Előző
benneközépkori

A vallás volt az az erő, amely meghatározta a középkor etikáját. A kereszténység elvetette az ókor etikáját, hiszen benne az erkölcs fogalmát nem a hit, hanem az értelem határozta meg. A középkori gondolkodók az értelmet másodlagos fontosságúnak tartották, és ezt az álláspontot képviselték az erkölcs fogalmának meghatározásakor, az egyes személyek erkölcsi helyzetének megválasztásakor. Istent és Jézust a morál és az etika modelljeként fogták fel e korszak etikájában, ők határozták meg azokat a kereteket, amelyekben értelmezhetőek voltak az erkölcsi problémák.

A kereszténység etikája szerint az emberi életnek és minden anyagi vagy szellemi értékének csak akkor lehet értelme, ha összefügg az isteni parancsolatokkal. Számukra Isten az erkölcs objektív és tagadhatatlanul megbízható forrásaként működik. Ugyanakkor a középkor etikája gyakran ötvözte az optimista és a pesszimista gondolatokat. Minden pesszimizmus a tökéletlen és bűnös földi világhoz kapcsolódott, és ezzel együtt optimista remények fűzték a halál utáni „Isten országába” való átmenethez. Az embert az isteni akaratnak teljesen alávetett lénynek tekintették, és engedelmeskednie kellett neki.

A középkort az erkölcsi és társadalmi tudat elválaszthatatlansága jellemezte, a filozófia, a vallás és az etika problémái egy komplexum keretei között egyesültek. Így az erkölcs problémáját soha nem tekintették külön tudománynak, az etikai kérdések vallási jelentőséget kaptak. A prédikált "szeretet" és "magasabb jó" mellett olyan fogalmak jelentek meg a középkor etikájában, mint a "tett" és az "erény", valamint a "bűn", "bűn" és "bűntudat". Idővel az egyház magához ragadta a nagy hatalmat, és annak fenntartása érdekében elkezdte megsérteni saját etikai dogmáit. A magas és késő középkor időszakában a bűnök és bűnök vádjával minden szabadgondolkodót üldöztek.

Következő

Olvassa el tovabba: