A Szovjetunió totalitárius rezsimje röviden

A "totalitárius rezsim" fogalma viszonylag fiatal. A 20. század 20-as éveinek végén jelent meg először, és a történelem leghíresebb totalitárius rendszereinek egyik vezetője, Benito Mussolini alakította. Ezzel a szóval az államot olyan társadalomként határozta meg, amelyben egyetlen ideológia érvényesül, amely egyesíti az egész társadalmat azzal a gondolattal, hogy az állam vezetője egy bizonyos célt ér el. Az ilyen állapotok egyik fő jellemzője a másként gondolkodók ellenállásának és elnyomásának teljes hiánya (vagy fiktív volta). Megpróbáljuk röviden leírni azokat a jellemzőket, amelyek megkülönböztették a Szovjetunió totalitárius rendszerét.

Mint minden hasonló államban, a Szovjetunió hatalmi struktúrái is korlátlan hatalommal rendelkeztek, a közélet minden területén ellenőrizni akarták a lakosság cselekedeteit és gondolatait. Ez a vágy kisebb-nagyobb mértékben minden államra jellemző, azonban a Szovjetunióban ennek a vágynak az erejét semmilyen erkölcsi mércével nem vették figyelembe. E cél elérése érdekében a később "vörös terrornak" nevezett eszközöket alkalmazták - a harmincas évek tömeges elnyomásai, a jogfosztás, az egyház elleni harc és az "ellenforradalmi eszmék" legkisebb megnyilvánulása sokak életébe és szabadságába került. békés emberek.

Az Unióban a legfőbb hatalom a Verhovna Radaé volt, amely testület valójában fiktív volt. Mindig feltétel nélkül megszavazta a pártban hozott döntéseket, vagy személyesen a vezetőt, aki a valódi hatalmat birtokolta. A Politikai Hivatal és a Párt Központi Bizottságának titkársága átvette az irányítást a szovjet gazdaság minden folyamata felett. Közvetlenül irányították az összes állami szervezetet, eltorzítva azok lényegét, például az ellenőrzésük alatt álló szakszervezetek nem látták el a kommunizmus fő feladatát - a dolgozó lakosság védelmét. Minden állampolgárt kénytelen volt részt venni különféle közszervezetekben, valamelyik munkájukbanM. Bulgakov még egy finom szatírát is megengedett magának ebben a témában. Ilyen kényelmes módon a hatóságok nyomon követték az ellenvélemény minden megnyilvánulását, még a hivatalos állásponttal nem egybevágó ártatlan kifejezés is indok lehet a letartóztatásra.

Így jellemezhető röviden a Szovjetunió totalitárius rezsimje. Később, mégpedig V. V. Dzsugasvili (Sztálin elvtársa) halála után, a Szovjetunió elvesztette azt a kétes kiváltságot, hogy totalitárius államnak nevezték, tekintélyelvű állammá alakult át. A párt befolyása, a hivatalos ideológiába vetett vakhit idővel meggyengült, az egykor szigorú rezsim maradványai képtelenek voltak épségben tartani a hatalmas államot, így elkerülhetetlen volt a Szovjetunió összeomlása.