A Szovjetunió 70 év alatt röviden

Előző
alatt

A hetvenes évek elején a Szovjetunió társadalmi és gazdasági fejlődésének csak két lehetséges módja volt. Először is, az ország javíthatná a gazdasági reformokat, olyan mechanizmust hozhatna létre, amely érdeklődést kelthetne a vállalkozásokban a termelékenység növelésében, a közszükségletek pontosabb elemzésében, valamint a tudományos és műszaki fejlődés ösztönzésében. A politikai súrlódások ezt nem engedték meg. 1968-ban Csehszlovákiában konfliktus kezdődött, amelyet az áru-pénz kapcsolatok ellenzői pozícióik megerősítésére használtak fel. 1976-ban és 1981-ben a pártkongresszusokon jóváhagyták, amelyek meghatározták a Szovjetunió további sorsát.

Az ország a második lehetséges fejlődési utat követte. A Szovjetunió valamennyi ágának irányításának adminisztratív módszerei egyre merevebbekké váltak, ismét a központból indult a közvetlen irányítás a központból, szigorú termelési kereteket szabva meg, amelyeket gyakran lehetetlen volt teljesíteni. Az így keletkezett áruhiány szükségszerűen bekerült az állami tervbe. A végrehajtó hatalom osztályai nagyszámú alárendelt jogi aktust adtak ki, amelyek teljes függetlenséget hagytak a vállalkozások számára, mindössze hetven év alatt akár kétszázezer ilyen dokumentum is készült.

Az 1970-es évek Szovjetunióját röviden leírva nemcsak a gazdasági folyamatok feletti irányítás központba kerülését kell megemlíteni, hanem a bürokratizálódást is. 1939-ben a közigazgatási rendszer húsz központi osztályból állt, az 1964-es L. V. Brezsnyev hatalomátvételkor harmincan. 7. végére 100 szövetségi és 800 köztársasági minisztérium működött az államban.

Ugyanebben az években fegyverkezési verseny kezdődött az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, amely minden mutatóban igyekezett felülmúlni fő versenytársait. Egyes területekenezt valóban sikerült elérni, a Szovjetunióban több ásványt kezdtek bányászni, és létrejött a világ legnagyobb termelése bizonyos típusú termékekből, amelyek minőségileg gyakran elmaradtak a külföldiektől. A technikai fejlettség általános szintje a nyugati országok szintjéhez hasonlíthatóvá vált. A hetvenes évek végére azonban világossá vált, hogy a centralizált iparirányítás választott politikája nem hatékony. Az állam gazdasága elsősorban az ásványok exportjára épült, a legjövedelmezőbb tétel az olajértékesítés volt. Miután megteremtette külső utánpótlását, a Szovjetunió megengedhette magának, hogy a „stagnálás időszakába” lépjen a gazdasági összeomlás veszélye nélkül.

Következő

Olvassa el tovabba: